Humanitárius munkájáért Szebb Jövőért Díjat kapott Németh Gergő

Most, hogy megkaptad a Szebb Jövőért Díjat, kimondatlanul is ott van a levegőben, hogy példakép vagy. Te hogyan látod magad? Példaképnek, vagy éppen aktívnak, tenni akarónak, esetleg olyannak, aki sokat hallatja a hangját?
Igazából soha nem gondoltam magamra példaképként. Azt viszont látom, hogy mindannyian hatással vagyunk egymás életére. Mindannyian valamilyen üzenetet közvetítünk egymás felé. Ezt valaki példának, vagy éppen ellen példának fogja használni. A kérdésre válaszolva alapvetően olyannak tartom magam, aki nem elmélkedik, hanem megteszi, amit helyesnek tart. Nem tekintek magamra példaképként, de hiszek abban, hogy olyan életet érdemes élnünk, amit ha mások követnének az jó lenne nekik és másoknak is.

Vezetőként ezek a tulajdonságok hogyan segítenek vagy éppen hátráltatnak téged? A vezetői státuszod emberileg mire tanított?
Arra, hogy nem szabad előítéletek alapján eldönteni, hogy kinek érdemes segíteni. Egy iskola igazgató hölgy mesélte nekem, hogy mivel a diákjai 90%-a roma, így vannak sport és kulturális programok, amik szándékosan elkerülik az intézményüket, puszta előítéletből. Nagyon meghatotta, hogy mi reagáltunk, az első segítségkérésük után jöttünk, és beszélgettünk a diákjaikkal a drogok veszélyeiről. Voltak köztük díjnyertes sportolók, tehetséges művészek és tanulmányi versenyeket nyert diákok. Általános iskolások voltak, hatalmas egyéni potenciálokkal. Amíg valaki az etnikai százalékokkal foglalkozik, szem elől téveszti az ilyen értékes fiatalokat, mint ők.

Merész állítást olvastam egyszer tőled, miszerint minden tevékenységedben a kalandot és a kihívást keresed. Ez a motiváció vezetett a drogprevenció irányába is?
Valójában igen. Amikor belekezdtem, még nem is sejtettem, hogy mekkora kihívás lesz. Szerintem a kaland lényege, hogy a magunk és mások számára új pozitív élményeket szerezzünk, kihívásokat küzdjünk le, és fejlődünk. Ez mindig is motivált. Egy olyan ország, ahol az emberek nem törik le a bennük rejlő potenciált és nem teszik tönkre mások életét a drogok miatt. Egy olyan ország, ahol a gyerekeknek nem kell szégyenkezniük az alkoholista szüleik miatt. Egy olyan ország, ahol nincs családon belüli erőszak, bántalmazás, kínzás. (Ugyanis nagy százalékban ezeket a bűncselekményeket is drogos, vagy alkoholos befolyásoltság alatt követik el.) Egy ilyen ország merőben új és pozitív élmény lenne mindannyiunk számára. Nem gondolom, hogy egyszerű feladat. Hosszú még az út, amit meg kell tennünk, de minden lépés életeket és családokat ment meg. Csak úgy tudjuk ezt elérni, ha egyre többen kivesszük a részünket ebből.

Ha valaki a drogok elleni harc éllovasa lesz, akkor nagyon valószínű, hogy személyesen érintett a dologban, mondjuk, egy hozzá közel álló személy révén. Ez a te esetedben is igaz?
Részben igen. Apukám alkoholista volt. Így már gyerekként megtapasztaltam, hogy milyen az, ha nekem kell rá vigyáznom, hogy ne tegyen kárt magában vagy másokban. Nekem nem volt személyesen valami fajta “kemény mélypontom” drog- vagy alkohol fogyasztás miatt. Engem sokkal inkább megérintett, amikor középiskolásként láttam, ahogy társaim, barátaim az alkohol- vagy droghasználat miatt hasonló személyiségbeli változásokon mentek keresztül, mint apukám is. Volt nem egy barátom, akit amikor megismertem, tele volt inspirációval, tervekkel, energiával és a droghasználattól ezek elkezdtek kikopni, majd eltűnni. (És akkor a testi károkról nem is beszélünk.). Még felnőttek se voltak, de már kiégtek. Ezt nem jó érzés végignézni. Utólag volt, aki azt mondta nekem, hogy ha előre tudta volna, hogy mivel fog ez járni, akkor biztos nem kezd bele. Mondanom sem kell, hogy nem kaptunk drogmegelőzést.

Mi a drogmegelőzés mai helyzete? Sokan és sokszor eltemették már. Arra a véleményre gondolok, ami szerint a drogmegelőzés csak arra jó, hogy ráirányítsa a figyelmet a drogokra. Te hogyan látod ezt?
A média, a híradó, a YouTube, a filmek, a dalok, az ismerősök, stb. eleve ráirányítják a fiatalok figyelmét a drogokra. Ezt pedig gyakran olyan formában teszik, hogy hamis képet festenek róla, így aránylag veszélytelen, az élet természetes vagy akár szükséges részét képező szerekként vannak bemutatva. Ma egy nyolcéves gyerek Magyarországon már több drogot is meg tud nevezni. Tizenhat éves korára pedig már ki tud alakulni benne egy hamis kép a drogokról, ami olyan döntésekhez vezethet, amikkel testileg vagy mentálisan tönkrevághatja az életét. Ezt nagyon károsnak tartom. Ezen pedig csak és kizárólag az időben elkezdett, rendszeres drogprevenció tud változtatni. A drogmegelőzést ideálisan nem akkor kell elkezdeni, amikor a gyerek már kipróbált valamilyen szert, hanem amikor még nem alakult ki ez a hamis illúzió a drogokról. Nem az a kérdés, hogy a gyerek fog-e hallani a drogokról. A kérdés az, hogy a véletlenre bízzuk a gyerek oktatását, vagy hiteles információkkal látjuk-e el a témában. A drogmegelőzés az utóbbi.

Mi a legnagyobb nehézség, amivel a munkád során találkozol?
Ezt nem munkával kapcsolatos nehézségnek, hanem kulturális nehézségnek gondolom. A társadalmunk egy része nem előrelátó, hanem vészkezelő. Aggódik, hogy a gyerek nehogy megfulladjon, majd jajveszékel, hogy a vízimentő újraélessze, de még ezek után sem jutna eszébe beíratni a gyereket úszás oktatásra. A drogprevencióval is hasonló problémába ütközünk néha. Azokban a közösségekben, ahol már korán elindul egy hatékony drogmegelőző kampány, ott az átlagnál is kevesebben próbálják ki a drogokat. Így megelőzhető a baj. Mégis vannak helyek, ahol senki nem foglalkozik a drog témával egészen addig, amíg a diákok egy észrevehető százaléka nem kezd alkoholt vagy drogokat fogyasztani. A pozitív példa, amikor végül jön egy szülő, pedagógus, rendőr, mentős vagy akár egy diák, aki felkarolja az ügyet és elindítja az oktatást.

Nap mint nap találkozol nehéz, akár tragikus helyzetekkel. Megérintenek a történetek, vagy távol tartod magad tőlük?
Nagyon sok mindenkivel vagyunk kapcsolatban, így valóban sokan mesélik el a történeteiket, tapasztalataikat (szülők, fiatalok, pedagógusok, boltosok, orvosok, drogfogyasztók, stb.) A mai napig megérintenek és inspirálnak ezek. Legutóbb év végén még a szokásosnál is több üzenetet kaptunk diákoktól, pedagógusoktól, amelyekben a segítségünket köszönték meg. Megmondom őszintén, néhány levelet párás szemmel tudtam csak végig olvasni.

Mire gondolsz, amikor vége egy napnak?
Többnyire arra, hogy mennyi mindent kell még tenni. Ugyan ez nem mindennapos, de nagyon szeretem az érzést, amikor minden feladatomat elvégeztem, és minden kampányunk elég jól megy ahhoz, hogy egy kicsit hátra dőlhessek.