Mi köze a drogprevenciónak a balesetmegelőzéshez?
Újabb egymillió.
Ez a szlogenje a Volvo új kampányának, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a biztonságos vezetésre, és ennek keretén belül megmutatja, milyen technológiákat fejlesztett ki, illetve fejleszt most is a Volvo ennek érdekében.
Az első és talán legszemléletesebb példa a jó öreg biztonsági öv. A hárompontos biztonsági övet 1959-ben vezette be a Volvo, és a bemutatásakor egyáltalán nem aratott vele osztatlan sikert. Ettől függetlenül a biztonsági öv azóta több mint egymillió ember életét mentette meg, és a cég a következő nagy dobásra készül: újabb emberi életeket akar megvédeni (innen a kampány neve).
Mi jön a biztonsági öv után (illetve mellé, kiegészítésként)? Például a vezetőfigyelő kamerák, és itt kerül a képbe a címben ígért témánk, a drogprevenció. A vezetőfigyelő kamerák és egyéb érzékelők célja, hogy a gépkocsi felismerje, amennyiben a nyilvánvalóan ittas vagy figyelmetlen vezető állapota súlyos vagy halálos kimenetelű balesetet okozhat – mi több, képes közbelépni is.
Nyilván egy ilyen technológia kidolgozása azért került előtérbe, mert számos baleset történik alkohol-, illetve drogfogyasztás miatt. Ha az itthoni helyzetre vagyunk kíváncsiak, a Központi Statisztikai Hivatal oldalán meg lehet nézni a statisztikákat havi lebontásban a közúti balesetek számáról, illetve azt, hogy ebből hány baleset oka volt az alkoholfogyasztás:
Év |
Balesetek száma |
Ittasan okozott balesetek |
2019 |
16 627 |
1396 |
2018 |
16 951 |
1442 |
2017 |
16 489 |
1402 |
2016 |
16 627 |
1592 |
2015 |
16 331 |
1577 |
Jöjjön egy elgondolkodtató párhuzam
A Volvo-kampány felidézi azokat a kezdeti (és mára már bebizonyosodott, hogy téves) kritikákat, amelyekkel a média és a nagyközönség a biztonsági öv bevezetését fogadta:
- „A biztonsági öv az emberi jogok megsértése.”
- „Jobb kirepülni, mint bent csapdába esni.”
- „Borzalmas ötlet.”
Ismerős kritikák? Vannak, akik pontosan ilyen érveket hangoztatnak akkor is, amikor a droghasználat visszaszorítása kerül szóba.
Mert ahogy (minden megalapozatlan kritika ellenére) a biztonsági öv rengeteg életet mentett meg, ugyanúgy a drogok társadalmi jelenlétének visszaszorítása és a drogmegelőzés szintén rengeteg életet mentett meg, és menthetne meg!
Ha jobban belegondolunk, a droghasználat törvényen kívül helyezése és a drogprevenció egy biztonsági öv a fiatalok jövőjét illetően.
Nézzük meg, mit mond a tudomány a droghasználat és a gépjármű-vezetői teljesítmény összefüggéseiről.
Milyen drogok rontják bizonyítottan a gépjármű-vezetői teljesítményt?
A kísérleti vizsgálatok kimutatták, hogy bizonyos kábítószerek negatívan befolyásolhatják a vezetői teljesítményt; egyes drogok esetében a hatás az adagtól függ. Vagyis bizonyított tény, hogy:
A marihuána ronthat bizonyos, a vezetéshez szükséges kognitív és pszichomotoros képességeket.
Egyes terápiás alkalmazású gyógyszerek (Rivotril, Xanax stb.) is nyilvánvaló teljesítménycsökkenést eredményeznek.
Alkohollal együttesen alkalmazva bizonyos illegális kábítószerek (pl. a marihuána) további teljesítménycsökkenést okozhatnak.
Az illegális kábítószerek tartós használata bizonyos kognitív és/vagy pszichomotoros képességek romlását idézheti elő, amiből az következik, hogy a vezetői teljesítmény csökkenhet – még akkor is, ha a vizsgált alanyból a szer már kiürült.
(forrás: Drog Fókuszpont)
Egy amerikai kimutatás szerint az alkohol után a marihuána az a drog, amelyet leggyakrabban mutatnak ki a balesetet okozó sofőrök vérében. Szintén gyakran kapcsolódnak balesetekhez egyes vényköteles gyógyszerek. 2016-ban a befolyásoltság alatt vezetők 19,7%-ának volt pozitív a tesztje valamilyen típusú opioidra.
Kik vannak a leginkább veszélyben?
Alkoholos/drogos befolyásoltság alatt autót vezetni kockázatos; ezt a kockázatot leginkább a tizenéves és a fiatal felnőtt vezetők vállalják. Az autóvezetés terén általában kevés a tapasztalatuk, és más járművezetőknél nagyobb valószínűséggel becsülik alá vagy nem ismerik fel a veszélyes helyzeteket. Ha a vezetési tapasztalat hiánya kombinálódik a kábítószer-fogyasztással, az eredmények tragikusak lehetnek.
Milyen lépéseket lehet tenni az alkoholos/drogos befolyásoltság alatti vezetés ellen?
Számos ötletet lehet találni ennek kapcsán a neten, például hogy ne menjünk saját autóval bulizni, vagy taxizzunk. A drogprevenció azonban ennél többet akar elérni. Lényegesen jobb megoldás, ha megismerjük a tényeket, hogy pontosan mekkora kockázatot vállal az, aki alkoholos/drogos befolyásoltság alatt ül a volán mögé, és eleve nem nyúl ezekhez a szerekhez. Mindannyiunk biztonsága érdekében – ahogy a Volvo-kampány mondaná.
Mi lesz velünk, ha a jövő fiataljai a drogokhoz menekülnek?
Mi lesz velünk, ha a jövő fiataljai a drogokhoz menekülnek?Lehet-e tenni a droghasználat ellen?Nemrégiben került megrendezésre a Drogmentes Alapítvány által szervezett konferencia, ahol pedagógusok,...
Egy füzet fogja megváltani a világot?
Egy füzet fogja megváltani a világot?Többek között az ilyen történetekért dolgozik a Drogmentes Világért Alapítvány minden munkatársa:A Bűncselekmények áldozatainak világnapja alkalmából idén is...
Blake Lively is segít, hogy ne haljon meg 50 nő hetente
A családon belüli erőszak egy olyan aktuális téma, amivel nem lehet elégszer foglalkozni és felhívni annak veszélyeire a figyelmet.