Drogprevenciós előadás gyerekeknek: segít, vagy felhívja a figyelmet?

A drogprevenciós előadásokat övező egyik dilemma, hogy valóban elérik a céljukat vagy sem. Ez a cikk bemutatja, hogy mi jelenti a különbséget. 

drogprevencios eloadas gyerekeknek

„Ha eddig nem tudott róla, most majd felfigyel rá…” Hallani néha ezt a felvetést. Csakhogy ennek a nézetnek a képviselői egyvalamit figyelmen kívül hagynak. Az igazság az, hogy a probléma nem így néz ki.

 

A gyerekek legnagyobb része már eleve hallott a drogokról

 

A gyerekek legnagyobb része már eleve hallott a drogokról, az internetnek, a tévének, a rokonoknak vagy az osztálytársaknak köszönhetően nagyon korán képbe kerülnek. A legtöbb gyerek 8 éves korára már hallotta a drog szót, és egy-két fajtát ismer is. Az igazi gond ott kezdődik, hogy a véletlenszerűen kapott információk általában nem fedik a teljes igazságot. Így az csak jobban összezavarhatja a diákokat a témában.

Fogyasztásra buzdíthat a média, a divat, a haveri tapasztalatok. A drogok első kipróbálása jellegzetesen serdülőkori társas jelenség, ez a korosztály van a leginkább kitéve a veszélynek. Az örömök szerzésére irányuló vágy, a kíváncsiság, az újdonságok és a különleges élmények iránti vonzalom, a kalandvágy, egy adott csapathoz való tartozás vágya helyes, és önmagában nincs vele semmi baj. Leginkább a tudatlanság, a csoportnyomás és valamely problémától való menekülés terelheti a serdülőt a drogok irányába. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy egy haver mondja el, mit kell tudni a drogokról (aki esetleg maga is drogfogyasztó), vagy egy drogprevenciós szakember.

És itt jön egy újabb buktató: nem mindegy az sem, milyen drogprevenciós szakember világosítja fel a serdülőt.

Mert sajnos vannak olyan szervezetek és ál-szakemberek, amelyek drogprevenció címszó alatt a „biztonságos drogozást” oktatják. Azok a fajta előadások, ahol a droghasználatot elkerülhetetlennek mutatják be, és a fogyasztás átmeneti pozitívumai vannak hangsúlyozva, inkább buzdítanak a drogfogyasztásra, mintsem lebeszélik róla a fiatalokat. Ez az út nem járható, mivel biztonságos drogozás nem létezik, csupán ábránd. A droghasználat már rövid távon is, de hosszú távon bizonyítottan károsítja az egészséget, számos betegség forrása lehet, és függőséget okoz.

Drogprevenciós előadás gyerekeknek: létezik jó drogmegelőzés!

A jó drogmegelőzés 3 ismertetője:

  1. Átadja az információkat a maguk teljességében, nem elhallgatva bizonyos fontos részleteket.
  2. A gyerekek nem csak megkapják, de meg is értik az igazságot, elsősorban azt, hogy milyen hatásokkal, következményekkel jár a droghasználat.
  3. Innentől kezdve önállóan el tudják dönteni, hogy nem akarják kipróbálni, nem akarnak drogozni. Ez pedig a saját döntésük lesz. Mert ahogy megismerkednek a drogok valódi arcával, már kevésbé lesz csábító számukra a különböző szerek kipróbálása.

 

Hogyan tud hatékony lenni egy drogprevenciós előadás gyerekeknek?

Egy jó drogprevenciós előadás bizonyított, az idők próbáját kiállt kutatási eredményekre, tudományos bizonyítékokra épül, és mindezt könnyen érthetően, emészthető formában foglalja össze. Valamint olyan példákkal, történetekkel van tele, amik a fiataloknak is érthetővé teszik. Mindezek alapján tervezték meg, és alaposan tesztelték, hogy pozitív hatást váltson ki. A pozitív eredmények már az előadás során jelentkezhetnek: a hallgatók figyelme, érdeklődése beszédesek ebben az értelemben. A visszajelzések is sokat segítenek az előadónak. Viszont fontos látni, hogy igazán eredményes drogmegelőzést úgy valósíthatunk meg, ha a diákokat rendszeresen oktatjuk a témában. Irreális dolog csodát várni egy alkalomtól. Igazán kívánatos eredményt kitartással lehet elérni.

Érdekel, hogy hol találsz jó segédanyagot drogprevenciós előadáshoz gyerekeknek? Ismerd meg Az igazság a drogokról felvilágosító kiadványokat!

A nők, akik elkerülik a drogok használatát, csökkenthetik a halvaszületés kockázatát

A nők, akik elkerülik a drogok használatát, csökkenthetik a halvaszületés kockázatát

Minden évben 3,6 millió nő örül egy új kisbabának. Ugyanakkor több mint 8 millió nő küzd termékenységi problémákkal, és 21 000 baba hal meg még születés előtt. A szülés előtt bekövetkező veszteség, amit halvaszületésnek hívunk, rendkívül fájdalmas és megrázó élmény, amelynek számos oka lehet, beleértve a kismama életkorát, magas vérnyomását vagy a drogok használatát.