Egy tragikus esemény szülte, ma mégis ezreknek segítenek vele
A Vörös szalag hét az egyik legnagyobb drogprevenciós kampánynak számít az Egyesült államokban, melyhez a Drogmentes Világért Alapítvány csapata is csatlakozik évről évre.
Idén ennek keretén belül 7 településen 50 önkéntes osztott füzeteket. Mindeközben több, mint 9000 emberhez juttaták el az Igazságot a drogokról.
A Vörös szalag hét eredete
Az eseményt egy olyan ember halála indította el, aki hitt abban, hogy képes lehet változást előidézni a súlyos droghelyzetben. Igaza is lett, hiszen jelentős ültetvényeket számoltak fel, hála neki. Sajnos túl sok rossz ember figyelmét hívta fel magára és így az életével kellett fizetnie.
Enrique „Kiki” Camarena története azonban tovább élt és néhány szülő úgy döntött, hogy összefogással és elszántsággal sikerülhet egy jobb világot teremteni a gyermekeik számára. 1988-ban megalapították a National Family Partnership (Nemzeti Családi Összefogás) szervezetet, amely azóta is minden évben megrendezi a Vörös szalag hetet és már milliókhoz sikerült eljuttatniuk az üzenetüket.
Azon túl, hogy a Vörös szalag hétnek köszönhetően sikerül sok ember szemét felnyitni a drogok káros hatásairól, ez az esemény erőt ad minden önkéntesnek, hiszen bizonyítja, hogy egy maroknyi ember is képes nagy változásokat elérni, ha a cél nemes.
Az idén megszervezett Vörös szalag hét kiváló alkalmat teremtett az összefogásra és a drogmegelőző oktatás fontosságára való figyelemfelhívásnak.
Fiatalok Világnapja – Tanulságok egy országos drogprevenciós akcióról
4548 emberhez jutott el az igazság a drogokról – 4 város, 5 helyszín, 40 önkéntes, rengeteg hálás mosoly és visszajelzés a Fiatalok Világnapján
Pozitív nyom Siófokon – Drogmegelőzés a Balaton partján
Siófok, Bodymedia Beach: a Drogmentes Világért 1000+ embernek adott Igazság a drogokról füzeteket. Sport, egészséges élet, drogmegelőzés.
Drogprevenció Erdélyben – Németh Gergő gondolatai a megelőzésről
Németh Gergő drogprevenciós szakember Erdélyben beszélt a fiatalok segítéséről, szülői felelősségről és a megelőzés valódi eszközeiről. Olvasd el az összefoglalót!


