Hogyan beszéljünk azzal, aki hallani sem akar a függősége kezeléséről?
Ebben a cikkben sorra vesszük a leggyakoribb kifogásokat, amiket egy függésben élő felhozhat, hogy elkerülje a rehabilitációt, és javaslatokat adunk a válaszadásra.

Egy függésben élő számára az egyik legijesztőbb gondolat a józanodás kilátása, a kezelés és az elvonókúra. Nem azt akarjuk mondani, hogy a függőséggel küzdő emberek nem akarnak kijózanodni, vagy nem ismerik fel, hogy ez hasznukra válik, mert a legtöbb ember megérti ezt, legalábbis valamilyen szinten.
A függőség kezelésének gondolata azért lehet ijesztő, mert összetett folyamat. Sajnos sok esetben a kezeléstől való félelem az akadálya annak, hogy az emberek felépüljenek, és sokakat ez a félelem tart a függőség körforgásában.
Aki függőségben szenved, gyakran minden elképzelhető kifogással előáll, hogy kibújjon az elvonó alól. A dolgok meglehetősen frusztrálóak lehetnek a segíteni próbáló családtagok számára. Nagyon gyakori jelenség, hogy a függőnek segítségre van szüksége, de azt ő határozottan elutasítja. De csak azért, mert ez gyakori jelenség, még nem jelenti azt, hogy abba kellene hagyni a próbálkozást. Bármilyen kifogást talál ki egy személy, hogy kibújjon a kezelés alól, számos olyan megoldás létezik, amelyet javasolhatsz, hogy segíts megoldani a problémát.
Így érvelj a függőség kezelésének fontossága mellett!
Jöjjenek a leggyakoribb kifogások és javaslatok a válaszadásra!
Nem mehetek elvonóra, mert gyerekeim vannak.
Sokan használják a gyerekeiket alibinek, amikor szóba kerül az elvonókúra. Tény, hogy ez bonyolultabbá teszi a dolgokat, de a gyerekek inkább arra adnak jó okot, hogy valaki segítséget kapjon a függőségéhez, mint arra, hogy ne kapjon segítséget. Bár nehéz lehet kitalálni, hogy ki fog gondoskodni a gyerekekről, amíg a szülő elvonón van, ez még mindig nagyságrendekkel könnyebb, mint ha a szülő börtönbe kerülne vagy a függősége miatt meghalna. Ebben a helyzetben a legjobb, ha egy megbízható barát vagy rokon elvállalja, hogy gondoskodik a gyerekekről, amíg a szülő elvonókúrán van. A helyzet talán nem tűnik ideálisnak, de jobb, mint ha a gyerekek továbbra is egy aktív függőségben ragadt szülővel élnének.
Nem hagyhatom ott a munkámat hónapokra.
Minden magyar munkavállalónak alanyi jogon jár a fizetés nélküli szabadság. Ehhez egy kérelem leadása szükséges, amellyel kapcsolatban a munkáltató dönti el, hogy engedélyezi-e a fizetés nélküli szabadság létesítését – és ha igen, milyen feltételekkel hagyja azt jóvá. Ha valaki már hosszabb ideje dolgozik egy adott munkahelyen, a legtöbb munkáltató támogatja őt abban, hogy segítséget kapjon a függőségéhez. Egy felépülő személy sokkal megbízhatóbb munkavállaló, mint egy aktív függőségben lévő személy.
Otthon, egyedül is meg tudom csinálni az elvonókúrát.
Ha a függésben élő képes lenne egyedül, otthon kijózanodni, akkor már megtette volna. Mire egyáltalán felmerül, hogy segítséget kérjen a függőségéhez, a dolgok általában már eléggé elfajultak. Tudatosítani kell benne, hogy semmi rossz nincs abban, ha segítséget kér vagy elfogad. Ha a szeretted arra hivatkozik, hogy az elvonást otthon is meg tudja valósítani, akkor figyelj arra, hogy ne érvénytelenítsd, tagadd az érzéseit, inkább a kezelés előnyeire hivatkozz, és arra, hogy hosszú távon hogyan fogja megkönnyíteni a dolgát.
Nem akarok lemaradni erről és erről a különleges eseményről.
Bár érthető, hogy nem szeretne lemaradni egy különleges családi vagy közösségi eseményről, ez nem elég jó ok arra, hogy kihagyja a kezelést. Az elvonás a legjobb alkalom, hogy valaki azonnal segítséget kapjon a függőségéhez. Hivatkozz arra, hogy mindig lesz következő év, és hogy mindent megteszel majd, hogy a kezelés ideje alatt a lehető legtöbbször bevond őt, akár látogatással, akár telefonhívással.
Nem hagyhatom el a házamat, a növényeimet és a háziállataimat ilyen hosszú időre.
Ha a függő elkezdi felsorolni azokat a dolgokat, amelyeket nem hagyhat magára hosszabb időre, akkor kezdd el igénybe venni a család és a barátok segítségét. Például valaki ellenőrizheti a házát és öntözheti a növényeit, amíg ő elvonón van. Keresni kell valakit, aki tud segíteni a háziállatok gondozásában. Az otthoni feladatok eleinte bonyolultabbá tehetik a dolgokat, de általában csapatmunkával könnyen megoldhatók.
Ki fogja fizetni a számláimat?
Ha a hozzátartozód megpróbálja felhozni a pénzügyi kötelezettségeket mint indokot arra, hogy miért nem megy el a kezelésre, segíts neki beállítani a számlák automatikus fizetését. Ha van valaki, aki tud segíteni abban, hogy némi pénzt előlegezzen meg a számlák fedezésére, amíg a kezelés tart, az is nagy segítség lehet. Ha szükséges, hitelt is fel lehet venni ez idő alatt.
Nem akarok kimaradni az iskolából.
Bár az oktatás kétségtelenül fontos, ez nem érvényes kifogás arra, hogy valaki kibújjon a függőség kezelése alól. Az oktatás nem sokat jelent, ha valaki nem józanul vesz részt az órákon, de főleg akkor, ha túladagolásban meghal. A kezelés után sokkal eredményesebben fejezheti be a tanulmányait, ami a későbbi életét is nagyban meg fogja határozni.
Legutóbb nem működött, akkor miért próbálkozzak újra?
Előfordul, hogy valaki elvonóra megy, és később visszaesik. A visszaesésnek számos oka lehet. Ha a visszaesés kezelés után következik be, az nem jelenti azt, hogy az újbóli kezeléssel való próbálkozás nem lesz sikeres. A kezelés utáni visszaesés általában azt jelzi, hogy az első alkalommal valami hiányzott, vagy nem kezelték teljesen, és egy újabb próbálkozás lehet, hogy éppen azt a hiányzó dolgot adja meg, és a dolgok rendbe jönnek.
Az elvonó azoknak való, akik már a mélyponton vannak.
Egy személynek nem kell a mélyponton lennie ahhoz, hogy a kezelés hatékony legyen. Soha nem jó ötlet megvárni, hogy valaki elérjen odáig, mielőtt elvonóra megy, mert a függőség mélypontja nagyon sok esetben maga a halál. Minél hamarabb tud valaki foglalkozni a függőségével, annál jobb.
Ennek alesete, amikor a függő személy nem ismeri el a problémáját. De van olyan is, aki képes jó időre elrejteni a függőségét anélkül, hogy másokat beavatna abba, hogy gondjai vannak. Itt írtunk a függőség tíz leggyakoribb jeléről és tünetéről.
Nehezen kezeled a függésben élő hozzátartozód, barátod viselkedését, úgy érzed, soha nem fogod tudni meggyőzni arról, hogy kezeltesse magát? Hasznos lehet, ha beszélsz valakivel, akinek van tapasztalata az ilyen helyzetek kezelésében. Fontos megjegyezni, hogy ezzel nem egyedül kell szembenézned; a függőséggel foglalkozó szakembereknek rengeteg tapasztalatuk van a nagyon hasonló helyzetek kezelésében. Ha úgy érzed, hogy már mindent megpróbáltál, de állandóan falakba ütközöl, jó ötlet lehet, ha szakmai segítséget és útmutatást kérsz!
Forrás: Ways to Address a Loved One Avoiding Getting Help For Their Addiction
A nők, akik elkerülik a drogok használatát, csökkenthetik a halvaszületés kockázatát
Minden évben 3,6 millió nő örül egy új kisbabának. Ugyanakkor több mint 8 millió nő küzd termékenységi problémákkal, és 21 000 baba hal meg még születés előtt. A szülés előtt bekövetkező veszteség, amit halvaszületésnek hívunk, rendkívül fájdalmas és megrázó élmény, amelynek számos oka lehet, beleértve a kismama életkorát, magas vérnyomását vagy a drogok használatát.
Egy végzetes éjszaka – A drogok ára emberéletekben mérhető
Egy végzetes éjszaka A drogok ára emberéletekben mérhetőFebruár 22-én világszerte megemlékezünk a bűncselekmények áldozatairól. Ez a nap nemcsak az emlékezésről szól, hanem arról is, hogy felhívja a...
„A marihuána legalizálása minden idők legnagyobb hibája” – mondta Elton John
Elton John, a zeneipar ikonikus alakja, nemcsak művészi tevékenységével, hanem a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelemben vállalt szerepével is példaként szolgálhat a fiatalok számára.